A mindenkiben meglévő kreativitás funkciója
A kreativitás kutatása az ötvenes évektől napjainkig tart, számos elmélet született a témában.
Ezen megfogalmazások közül kiemelhető egy elem, ami majdnem mindegyik kreativitás-
elméletben szerepel. Ez pedig: az ismereteink új formába gyúrása. Ez jelentheti
egy új helyzet létrehozását a korábbi–kevésbé elfogadható–helyett, az eddigi tapasztalataink
felhasználásával. Ez a jellemző mindegyik elméletben hangsúlyosnak tűnik. Ezen eredmények felhívják figyelmünket arra, hogy kreativitásunk meglehetősen alapvető vonásaink közé tartozik. Természetesen megjelenése igen változatos formát ölt, de észre kell vennünk, hogy kreativitásunk újraszervező képessége a mindennapok feladatmegoldásában és kríziskezelésében igen előkelő helyet kaphat. Tulajdonképpen az emberi alkalmazkodás egyik legösszetettebb eszköze a kreativitás, mely a legkülönbözőbb életterületeken
áll rendelkezésünkre, mint készség/képesség. Legfőbb jellemzője az útvonalak lerövidítése. Az elérhető eszközök felhasználásával új, gyorsabb, hatékonyabb megoldáshoz segít. A kreativitás mindennapi életünket segítő funkciói közül kiemelhetünk két fontosabb elemet. Az egyik a fájdalom/szenvedés elkerülésének segítése, vagy idejének megrövidítése.
A másik a javak megszerzésében nyújtott segítség. Ez mind testi, mind pszichés, érzelmi
síkon megfigyelhető. Csak néhány példát említve: egyfajta kreatív sürgetés az eszközhasználat
kialakulása is, a tanulás folyamata és az énvédő mechanizmusok létrejötte, és speciális értelemben a művészi (igényű) alkotás is. Itt most a kreativitás fogalma nem tartalmazza a tehetség fogalmát. Talán éppen szükségtelenné teszi a hagyományos értelemben vett tehetség kifejezést.
Nemcsak valamilyen okból használom kreativitásomat, hanem valamely cél érdekében
is. Például, ahogyan Jung az álomképeket nemcsak oki szempontból vizsgálta, hanem abból
a nézőpontból is, hogy mi céllal jöhettek létre. Nemcsak a múltat érinti, hanem a jövőre
is tekint. Talán ez utóbbi szempont tágabb és dinamikusabb mozgásteret ad nekünk a
megértés területén.
Mindenképpen kiemelkedőnek látszik a kreatív folyamatokban a kapcsolódás. Kapcsolódás
eddig megtapasztalt és újszerű dolgok, események közt. Kapcsolódás az eddig megtapasztalt
területek közt, melyek első ránézésre egymástól messze távol eső tapasztalati területek.
Azaz egyfajta személyes asszociációs folyamat zajlik minden kreatív eseményben.
Olyan összevont energiákról van szó, mely az adott pillanatban újszerű teljesítmény elérésére
tesz minket képessé.
Az igazán fontos kérdés, hogy személyre szabottan kinek, mikor, milyen helyzetben áll
rendelkezésére ez a komplex funkció, a természetes kreativitás. Föltételezhető, hogy lehetnek olyan mentális, érzelmi állapotok, melyekben az elérés akadályozott.
A krízis állapot talán pontosan abból ismerhető fel, hogy képtelen vagyok mozgósítani
természetes kreatív energiáimat, mivel kreativitásom egy meglehetősen magas szintű,
komplex tevékenység, mely nagy energiát igényel. Éppen így kapnak szerepet a receptív
(befogadó) művészetterápiás formák és az egyszerűen megvalósítható alkotó folyamatok.
Az agyagozás, a firkálás, az egyszerű rajz, vízfestés a maga örömöt adó funkcionalitásával
elvezethet – a szorongás csillapítása által – a felismerés vagy a problémamegoldás küszöbéhez.
Egy klasszikus kreativitás leírás szerint (Taylor) a kreativitás első szintje az expresszivitás
igény. A kisgyermekek sajátja. Maga a kifejező cselekvés kiemelkedő fontosságú szerepet
kap ekkor. A belső tartalom jelenik meg. Nem mellesleg egy sajátos mélységű esztétikával.
Nem tudom, hogy megértitek-e, de kifejezem, megmutatom–éli meg a gyermek. A leggyakrabban
gátlás, minősítés, akadály nélkül. Picasso többször írt arról, hogy szeretne (újra)
úgy festeni, ahogyan a gyermek teszi. Mert őszintén a rendelkezésre álló mindent megmutatja.
A további fokozatokban a produktivitás, az újító vagy originális alkotó kreativitás következik.
A kreativitás kapcsán végzett kutatások azt jelzik, hogy jelentős átfedés van kreativitás
és alkotóképesség között. Ezért a kreativitásról elhangzó kijelentések gazdagíthatják az alkotóképesség kutatásával kapcsolatban megfogalmazott következtetéseket.T
Tehát a kreativitás – kifejezés – két aspektusa jelenik meg most. Kreativitás, mint a személyiség szerkezetének legalapvetőbb szervező ereje – vonása, és mint ilyen mindenkiben meglévő és működő összetevő. Valamint a művészi-alkotó kreativitás expresszív szintje, mely szintén mindenkiben létezik és feléleszthető. Az előbbire a személyiség általános önszervező működése és fejlődése közben számítunk, az utóbbi formát segítő eszközként szólítjuk meg e fejlődés katalizáló társaként.
(részlet: Gyimóthy Gábor: Rajz és lélek c. könyvéból. Animula, 2017.)