Idézetek, gondolatok a szimbólumról, szimbolizmusról – Gyimóthy Gábor

A szimbólum szóhoz tartalmilag közel álló jelentések, illetve a fogalom tartalmát leginkább leíró jellemzők, jelenségek, tapasztalatok Mircea Eliade (Képek és jelképek c. műve, 9-31, 195-229. o.) alapján.

Kandinszkij – Könnyű a nehézben (1929.)

Tehát a szimbólumról beszélhetünk úgy, mint ami:

– eszme
– mítosz (torzultan: ideológia)
– valamiről alkotott képiség
– a valóség mélyebb rétegei
– a létezés legtitkosabb módozatait tárja föl, s ez mint szükséglet jelenik meg
– időn és történelmen kívüli létezés
– korábbi, mint a nyelv és a következtető gondolkodás
– a történelem előtti emberiség tartalmai – „történelmietlen rész” az emberben
– boldog létezés („elveszett paradicsom”) emlékeinek a lenyomata, melynek megtapasztalása a mindennapi életben a szerves élet legmélyebb forrásai felé vezet
– az „elveszett paradicsom” tikos nyelve
– az álom, álmodozás, nosztalgia, vágy, lelkesedés erői, mely gazdagabb szellemi világba visz
– a kontroll nélküliség, „tudattalan” termékei
– a „tudattalan” alakjai – a mitikus, szimbolikus alakok – a felszabadulást, szellemi beavatódást segítik elő
– mindig, mindenütt többjelentésű
– valóságos Kép, de nem egy bizonyos Kép – hic et nunc
– egyszerre bír kozmologikus, antropologikus, pszichológiai, spirituális funkciókkal
– konkrét terminusokra nem „fordítható” le, nem csonkítható le egy jelentésre, azzal megsemmisítjük
– eredetét feszegetni értelmetlen – nem jelent mást, többet, mint, amit jelent, miközben többjelentésű
– ősi egység iránti nosztalgia, polaritások, ellentmondások megszüntetésének vágya
– mivel a valóság ellentmondásos módon nyilvánul meg, ezért fogalmakkal kifejezhetetlen
– ami igaz, nem pedig egy referenciasík a számos jelentés közt
– dialektikus
– ahol megjelenik – egyfajta tudattalan síkon – az magasabb rendű rétege az embernek, mint a ” tudatos”
– a „legrealistább” ember is képekkel él
– megjelenési formájuk változhat, céljuk változatlan (elvezetés az egység felé)
– kifejezi mindazt, ami lehetett volna és nem lett
– vágy valami egészen más után, mint a jelenlegi pillanat – harmonika szó, ami az „elveszett Paradicsomot idézi”
– elvágyódás
– a tudat „lyukasóriban” betörő szabad képek játéka
– közelítik egymáshoz az embereket
– a lövészárkokban megszólaló dallam, elhangzó történet- Nagyapám egy heti kenyéradagját adta az orosz hadifogságban egy német katona által faragott sakktábláért, ez a sakktábla ma ott van az étkező asztalunk mellett
– amivel a képzelet táplálkozik – a mítoszokkal és az archaikus teológiákkal
– magában a képzelőerőben jelenik meg, ami tulajdonképpen – C. G. Jung szavaival élve – a személyes és a kollektív egyensúlya
– a képzelet a példa értékű Képeket reprodukálja, utánozza – imagináció
– a világot a maga teljességében látni; aki képzelőerővel rendelkezik, képes erre
– mindaz, ami a fogalmi gondolkodásnak ellenáll
– mélyebb valóság, tulajdonképpen a saját lélek tartalma
– tanulmányozása az ember megismerését szolgálja
– a vallástörténetben leggazdagabban jelenlévő idevágó tartalmak, ami a szimbolikus gondolkodásból merít

…..

A szimbólumok szerepéről a következő jellemzőket írja C.G. Jung (Az ember szimbólumai 93-104. o.)

Jung megkülönböztet ” kulturális” és „természetes” szimbólumokat. A „természetes” szimbólumokat a psziché tudattalan tartalmaiból származtatja. Ezeknek az archetípusoknak számos variációja létezhet ezért, gyakran vezethető archaikus gyökerekhez, amihez hasonlókkal ősi feljegyzésekben, primitív társadalmakban találkozhatunk.

A kulturális szimbólumok az „örök igazságok” leírására szolgálnak. Sok változáson mentek keresztül, amíg elfogadott kollektív képekké váltak. Sokat őriznek isteni vonatkozásukból, „varázsos” erejükből és az emberek többségében mély érzelmi reakciókat váltanak ki. Működésmódja hasonlít az előítéletek működéséhez, mellyel számolni kell, azonban szellemi működésünk fontos alkotóelemei és a társadalom éltető ereje is egyben. Elfojtásukkal súlyos következményekkel járhat, például romboló erejű démoni „árnyékként” élhetjük meg. A „babonától” való megszabadulás a spiritualitás egyidejű elvesztésével járt. Mindez egyfajta értelemvesztéssel, széteséssel, morális hanyatlással jár. Ez a dolgok misztériumtól való megfosztottságát is hordozza. Eredeti képességében összefüggő pszichikus mintázatkialakítására volt képes az ember. tulajdonképpen egyfajta pszichológiai paradicsomi állapotot feltételez Jung ezzel, amit a „civilizált” ember tudatossága elfelejtett. Egy példával élve: korábban az „anyagot” Nagy Anyának, Földanyának nevezte az ember, mely kifejezésben teljesen át tudta élni annak jelentőségét, érzelmi vonatkozásait. „A szellem az ember korlátozott egójának gondolataivá csökevényesedett” – fogalmazza C. G. Jung. A tudományos megismerést a természet jelenségeitől való érzelmi elszakadásként írja le. Az igazi veszteség a szimbolikus kapcsolatban rejlő érzelmi energia elvesztése, a veszteséget álmaink szimbólumai pótolhatják, amely pedig természeti nyelven fejezi ki magát.

A szimbólum tulajdonképpen archetípus, mely egyszerre érzelem és kép. Ez a képek átéltségét, numinozitását jelenti. Az élet részei, szervesen kapcsolódik az élő személyhez, ezért nem is lehet értelmezni azokat az egyén egész élethelyzete, kontextusa nélkül. Így például a kereszt képe (pl. álomban) mást jelent egy keresztény ember és egy nem keresztény kultúrkörben élő ember számára.

A gyermek lelki működését, a psziché őstörténeti szakaszait, a mitológiát, az álomvilágot és a pszichózist is hasonlóan erőteljes energizáltság, szimbólumgazdagság jellemzi. Jung és Freud megfigyelték, hogy a korai emlékek átélése, a visszaemlékezés nagy energia felszabadulással, zavarral vagy éppen gyógyulással járhat.

Valójában a szimbólum a pszichében rejlő ellentétek összebékítésére hivatott, ami az individuációs folyamat része. Marie-Louise von Franc azt írja az individuációról, hogy minden embernek valami mást, valami csak rá jellemzőt kell tennie (163.o.). Ez a folyamat az érzelem megélését (is) jelenti, mely az élet maga és a fizikai események összekötő hídja.

…..

Az ősi szimbólumok jellemzőiről Joseph L. Henderson (in: C.G. Jung – Az ember szimbólumai 105-108. o.)

A régi hiedelmekben, törzsi rituálékban, mítoszokban hasonló szimbolikus struktúrákat fedezhetünk fel. Azonban gyakran nem ismerjük fel a kapcsolatot mítoszok, mesék és a jelen drámai eseményei vagy „hősei” közt. Ám akár felismerjük a kapcsolatot, akár nem, a mai ember pszichéje is képes a szimbólumalkotásra, még ha ezt tagadja is vagy nem veszi tudomásul. Az analitikus folyamat segíthet e személyes szimbólumalkotó képességet kihasználni és megérteni a személyes szimbólumokat. Mivel állandóan a szimbólumok hatása alatt vagyunk ez nem lényegtelen kérdés. Például a háború vagy a karácsonyi esemény élménye, képe minden korban hordoz valami közös, univerzális üzenetet is a konkrét eseménnyel együtt. Eközben minden (mitikus) esemény ki is emel egy speciális jellegzetességet, jelentést az egészből. Mindenképpen alkotó jelenségről van szó.

Teremtő, alkotó kapcsolat rejlik ősi mítoszok, teofániák, történetek és jelen életünk jellemzői közt. A kapcsolódások, párhuzamok felismerésének, megértésének folyamata nagy örömöt és felszabadulást hozhat az egyénnek.

…..

Szent szimbólumok a vizuális művészetekben Aniela Jaffé alapján (in: C.G. Jung – Az ember szimbólumai 231-278. o.)

Miként azt a szimbolika történetében látjuk, minden dolog felvehet szimbolikus jelentést. A történelem folyamán elődeink azokat a szimbólumokat őrizték meg, ami a legnagyobb hatással volt rájuk. Kiemelkedik ezen szimbólumok közül a kő, az állat és a kör.

A kő a maga nyers, emberi erő által megformálatlan alakjában a szellemek és istenek lakóhelyének érezték. Miképpen az ilyen alkotásokra az emberi kéz nem képes.

Az állatábrázolások helyszíne – pl. a barlangok – jelentőségteljes, vallási helynek érezték és használták a századok folyamán. Az állatok élethű megfestése, „képmási” jelenléte, körültáncolása, céltáblaként használása egyfajta varázslást jelenthetett, egyfajta termékenységi rítust. Valamint az állat ösztönös természete emlékezteti az ember ezen tulajdonságaink jelenlétére, azonban mindenféle minősítő előjel nélkül. Az állat nem jó vagy rossz, az élet egy darabja. Ezt az ösztönös tartalmat szeretné az ember is megélni, beépíteni magába.

A kör rengeteg kultúrában a psziché összes vonatkozását foglalja egybe, ebben az ember és a természet kapcsolata is megjelenik. Lehet a kör lótuszvirág, yantra, mandala. Például a két háromszög egymásnak fordított formája yantraként Síva és Sakti, a férfi és a női istenség egyesülésének szimbóluma, vagy éppen az ego és nemego egyesülése. Lehet a kör rózsaablak, napkerék, glória.

…..

Mágikus tárgyak és a valóság – Aniela Jaffé alapján (i.m.256-278.o.)

Ahogyan a több ezer éves hagyományokban, úgy a modern művészetekben is erőteljes üzenetet hordoznak a szimbólumok. Marcel Duchamp véletlenszerűen kiválasztott tárgyakat emelt a figyelem középpontjába. Így fogalmazott e tárgyak kapcsán: „…A létezés peremén éli saját zavaró, abszurd életét. A zavaró tárgy – ez az első lépés a művészet felé.”

A dolgok véletlenszerűsége, önmaguknál többet jelentő provokáló ott-állása mélyen megérintette a 20. festőit. Joan Miro így ír fogalmaz: ” A művész önmaga is gyakran meglepődik saját alkotása formáin.”

A spontán írás, mely többek között André Breton nevéhez, a szürrealista mozgalom meghatározó alakjához kötődik, a szabad asszociációs módszerhez hasonló alkotási módot jelent. Erről a folyamatról ír ragyogó összegzést Aniela Jaffé eképpen:

„Ám ez a folyamat csak annyit jelent, hogy szabaddá vált az út a tudattalan képek áradata előtt, miközben mellőzték azt a fontos, sőt döntő szerepet, amit a tudatosnak kell ebben a folyamatban betöltenie. Jung…rámutatott arra, hogy a tudatos az, ami a tudattalan értékeinek kulcsát adja, és éppen ezért meghatározó szerepet játszik. Egyedül a tudatos hivatott arra, hogy a képek jelentést meghatározza, hogy az ember számára való fontosságukat itt és most, a jelen konkrét valóságában felismerje. Csakis a tudatos és a tudattalan közti kölcsönhatásban képes arra a tudattalan, hogy próbára tegye értékeit, és talán még arra is, hogy az üresség nélküli melankóliából kivezető utat megmutassa. Ha azonban a működésbe lépett tudattalant magára hagyják, fennáll annak a veszélye, hogy tartalmai mindent elárasztanak, esetleg a tudattalan negatív, destruktív oldala manifesztálódik.”

„Az az ember, aki nem képes maga elé képzelni egy paradicsomon vágtató lovat, az idióta.” (Breton, idézi A. Jaffé i. m. 262. o. )

Az alkotói folyamatban megjelenő véletlen és a tudatos, a szabályozott és szabályozatlan viszonyát Ernst Kris Psychoanalytic Exploration in Art (1948.) c. munkájában a „regresszió az én szolgálatában” kifejezéssel, egyfajta kontrollált regressziós folyamattal írja le, mely mögött egyfajta destruktív fantázia elhárítása áll (Vikár György alapján – Válság, túlélés, kreativitás, 120. o.) . Freud úgy tartotta, hogy az alkotó emberek erős ösztönkésztetéseket élnek át, melyek regresszív megélését sikeres (szublimatív) megdolgozással fölhasználnak kreatív munkájukban. A pszichózisban e folyamat első fele, mármint az intenzív regresszió megtörténik, de a kontrollálás képessége, a „fölemelkedés” nem zajlik le és a tudattalan határtalan tartalmai elárasztják a tudatos valóság viszonyrendszerét. Ezen a finom határom egyensúlyozott a szürrealizmus gyakorlata, akár olyan technikákkal, mint az elmebetegek állapotának utánzása, elképzelése.