Az álomról

Ha álmainkat képekben megjelenítjük, könnyebben megértjük azok belső, személyes érzelmi tartalmát. Ez  a tartalom sokrétegű, nem is mindig férünk, férhetünk hozzá az összes jelentéshez. Az aktuális, ébredés utáni érzelem mentén érdemes elindulni a fölfedező úton.

Néhány gondolat az álmok feldolgozásához C. G. Jungtól:

hegyem_1024” Minden álom informáló és ellenőrző szerv, és ezért a leghatásosabb segédeszköz a személyiség felépítéséhez.”

(Grundw. 1. köt. 114.o.; C.G. Jung: Gondolatok az álomról és az önismeretről, Kossuth Könyvkiadó, 1996.)

fotó: Gyimóthy Gábor

” Ha az álmok elmaradnak, ennek különféle okai lehetnek. A szokásos ok: valakit nem érdekel a lelki élet, és

figyelme nem irányul semmi olyasmire, ami a lelki élettel függ össze.
Másik ok: valaki nem tisztázta eléggé tudatos problémáit, és álmokra vár,
vagyis arra, hogy a tudattalan beavatkozzon;
harmadik ok: az álmok úgyszólván kivándorolnak a környezet valamelyik
másik tagjába, akinek az álmai azután szokatlan jellegűek lesznek.
Végül egy lehetséges negyedik ok: olyan lelkiállapot, amelyben az álmok
feleslegesek, mert a tudat beállítódása nem igényel kompenzációt.”

(Briefe. III. köt. 262.old.; C.G. Jung:Gondolatok az álomról és az önismeretről, Kossuth Könyvkiadó, 1996.)

„Ha a tudatnak az életszituációval kapcsolatos beállítódása
nagymértékben egyoldalú, az álom az ellenkező oldalra áll.
Ha a tudat a ‘középhez’ viszonylag közeli helyzetet foglal el,
az álom beéri variánsokkal. Ha  azonban a tudat helyzete
‘korrekt’ (adekvát), az álom egybeesik és ezzel
aláhúzza a tudat tendenciáját, anélkül azonban, hogy közben
elveszítené sajátságos autonómiáját.”

(Grundw. I. köt. 174-175.o.; C.G. Jung:Gondolatok az álomról és az önismeretről, Kossuth Könyvkiadó, 1996.)

„Viszonylagos biztonságra csak álomsorozatban jut az értelmezés…”

(C.G. Jung: Álom és lelkiismeret, 25. o., Európa Könyvkiadó Budapest, 1996.)


A játszó gyermek – Freud szavaival

Így ír Freud az alkotó tevékenység és a gyermek játékának összefüggéséről:

„A gyermek legkedvesebb és legelmélyültebb foglalatossága a játék. Talán azt mondhatjuk: minden játszó gyermek úgy viselkedik, mint egy költő, amikor saját világot teremt magának, helyesebben világának dolgait új, neki tetsző rendbe sorolja. Helytelen volna azt hinni, hogy ezt a világot nem veszi komolyan; ellenkezőleg, játékát nagyon is komolyan veszi, nagy mennyiségű érzelmet fordít rá. A játék ellentéte nem a komolyság, hanem – a valóság. A gyermek minden érzelmi töltés ellenére, játékvilágát nagyon jól megkülönbözteti a valóságtól, és képzelt tárgyaival és viszonyaival szívesen támaszkodik a valóságos világ fogható és látható dolgaira. Egyedül ez különbözteti meg a gyermek >>játékát<< a fantáziálástól. A költő ugyan azt teszi, mint a játszó gyermek; fantáziavilágot teremt, amit nagyon komolyan vesz, azaz igen nagy affektusmennyiséggel ruház fel, miközben élesen elkülöníti  a valóságtól” (Freud, 1983:193-194, 1908 – in: Halász László – A freudi művészetpszichológia, Freud az író, 24. o.).

fotó: Gyimóthy Gábor


A művészet hatása – C. G. Jung szavaival

C. G. Jung írja a „Szellem jelensége a művészetben és a tudományban” c. kötetében (79.o.):

JungMandalaLarge” Aki az ősképekkel beszél, ezer hangon szól, megragad és ural, s amit megnevez, egyúttal felemeli az egyszeri és mulandó világból az örökkön létező szférájába, a személyes sorsot az emberiség sorsává magasztalja, s ezzel bennünk is eloldja azokat a segítő erőket, amelyek mindig lehetővé tették az emberiség számára, hogy a csapásokból megmeneküljön, és a leghosszabb éjszakából is felébredjen.

Ez a művészet hatásának a titka…Ebben rejlik a művészet társadalmi jelentősége: folyvást a koszellem nevelésén fáradozik, merthogy olyan alakokat von elő, melyekben a korszellem ínséget szenved.”

 

fotó: Jung mandalája


A gyermekek és a felnőttek – Rabindranath Tagore szavaival

Így ír Rabindranath Tagore a felnőttek és a gyermekek világáról (Indiai bölcsességek minden napra, Április 17.):

„Mi, felnőttek gondolatban folytonosan olyan dolgokkal foglalkozunk, amelyeket el kell intéznünk vagy be kell szereznünk, így hát a körülöttünk történő események – mint például a madarak énekével kísért napkezdet  – nem hagynak bennünk mély benyomást. Nem hagyjuk, hogy hassanak ránk, hiszen a szellemünk már csordultig telt. Meg sem érint bennünket az a leckefolyam, mely szakadatlanul árad a természet szívéből. Csak a számunkra hasznosat szemelgetjük ki belőle, a többit pedig, mint nem kívánt dolgot, visszautasítjuk, mert állandóan a sikerhez vezető legrövidebb utat keresgéljük. A gyermekek nem ismernek ilyen kitérőket. Számukra minden dolog, minden esemény új, melyet önfeledten nyitott szellemmel fogadnak be.”

 

fotó: Gyimóthy Gábor


A szimbolikus gondolkodásról – Mircea Eliade szavaival

Így ír a szimbolikus gondolkodásról Mircea Eliade „Képek és jelképek” c. könyvében (14-15. o.):

„A szimbolikus gondlkodás nem csak a gyermekek, a költők vagy az elmebetegek kizárólagos felségterülete: az ember legalapvetőbb sajátja, korábbi, mint a nyelv és a következtető gondolkodás. A szimbólum a valóság legmélyebb rétegeit tárja fel, amelyek a egismerés bármely más eszközének ellenállnak. A képek, a szimbólumok, a mítoszok a pszichének nem holmi fölösleges teremtményei; szükségletet elégítenek ki és funkciót töltenek be: a létezés legtitkosabb módozatait fedik fel…

Ha az ember kiszabadul történelmiségéből, nem feltétlenül mond le az emberi lét minőségéről, s nem süllyed bele valamiféle ‘állatiasságba’; inkább rátalál az ‘elveszett aradicsom’ titkos nyelvére és néha még magát a paradicsomi állapotot is képes átélni. Az álmokban, az álmodozásokban rejlő nosztalgia, vágy, lekesedés stb. képei olyan erők, amelyek a történelmileg meghatározott emberi lényt saját ‘történelmi pillanatába’ zárt világánál százszorta gazdagabb szellemi világba röpítik át. ”

fotó: Gyimóthy Gábor


A személyiségfejlesztésről írja Jung:

Ahol  a félelem, ott a feladat! Gondolkodjon csak el fantáziáiról és álmairól, hogy rájöjjön, mit kellene tennie, vagy hol kezdhetne el tenni valamit. Fantáziáink mindig azon a ponton időznek, ahol hiányosságaink vannak, ahol egy fogyatékosságot kompenzálni kellene.”

(forrás: Briefe. III. köt. 32. old – C. G. Jung – „Gondolatok a látszatról és a létezésről” alapján)

fotó: Gyimóthy Gábor


Van Gogh így ír 1889 májusában testvérének, Theónak:

Van_Gogh_csillagos_ejszaka_1889.” Mint festő soha nem leszek jelentős, ezt határozottan érzem. Tegyük fel, hogy minden másképp lenne: karakter, neveltetés, körülmények…talán akkor kijött volna belőlem. Azonban túl gyávák vagyunk ahhoz, hogy kihozzunk magunkból valamit is. Ha ott a Saint Rémyben egyszer valamennyire is megismernének, még azt is szívesen megkísérelném, hogy betegápoló legyek…röviden szólva valami olyat tennék, mindegy, hogy mit, de megragadnám az első legjobb tevékenység lehetőségét.” (forrás: Van Gogh patográfiája, szerk.: Simkó Alfréd és Hans Georg Zapotoczky)

Vincent van Gogh: Csillagos éjszaka (ciprusok és falu), Saint Rémy, 1889. június


A színek művészete c. munkájában írja Johannes Itten (10.o.) :

mozaikfal” Ne börtön legyen a formálás törvényeinek ismerete, hanem szabadítsa meg az embert a bizonytalanságtól, az ingatag érzésektől. Persze a színek úgynevezett törvényszerűségei mind csak részigazságok, másképp ez nem is lehet, hiszen a színeknek sokrétűen összetett és irracionális hatásaik vannak. Mennyi csoda lényegébe vagy törvényszerűségeibe hatolt már be az idők során az emberi elme! Mégsem veszítettek semmit csodálatos voltukból – a szivárvány, a villám, a mennydörgés, a nehézkedési erő stb.

Védekezésében a teknősbéka páncélja alá vonja a lábait; így húzza vissza tudását a művész, ha intuitív módon alkot. De jó lenne-e a teknősbékának, ha egyáltalán nem volna lába?”

fotó: Gyimóthy Gábor


„…a jelképek

Nyomukat követve jutunk el jelentős élményekhez, amelyek eddig elrejtőztek előlünk. Amire nem figyeltünk föl eléggé, az  a jelképek hatalma. Segítségükkel az emberi közösség és kultúra szabályozó hatása érvényesül belső világunkban…Nem csak szüleinknek, kultúránknak is gyermekei vagyunk. Szociális modellek, jelképek, mítoszok segítenek minket nem egyszer életünk válságos korszakaiban. De foglyul is ejthetnek, ha önismereti munkánkból kimaradnak.” – írja Vikár György  Válság, túlélés, kreativitás c. könyve Előhangjában.

fotó: Gyimóthy Gábor

 

 


A saját törvény – C. G. Jung szavaival

C.G.Jung_Red_Book_ill” Az ember olyan mértékben hibázza el az életét, amennyire hűtlen saját törvényéhez, s így nem válik személyiséggé. A jóságos és hosszan tűrő természet legtöbbünket szerencsére soha nem nógatott, hogy mondjuk meg: mi az értelme az életünknek. És ahol senki sem kérdez, válaszolnia sem kell senkinek.” – írja Carl Gustav Jung 1932-ben.

A kép Jung Vörös Könyvének egy illusztrációja.

Lényegében három lehetőség áll előttünk döntéseket hozni:

– tudatos belátással,

– ösztönösen, intuitív alapon,

– ha e kettő közül egyik sem: a környezet dönt helyettünk

Végül is mi sarkall valakit arra, hogy a saját útját járja?


A személyes képek világa, és azok rugalmassága – Dali

” Megdöbbenéssel töltött el, hogy a banktisztviselők sohasem esznek csekket; ugyanígy csodálkozom azon, hogy előttem egyetlen festőnek sem jutott eszébe lágy órákat festeni.”

Az emlékezet állandósága 23 évvel későbbi újragondolása

Salvador Dalí: Az emlékezet állandóságának felbomlása, 1954.

az emlekezet all_dali

Salvador Dalí: Az emlékezet állandósága, 1931.

Dali 1938 – ban találkozott Sigmund Freuddal, a találkozást Stefan Zweig szervezte meg. Így ír a találkozásról Freud Zweignek: ” Valóban rendkívül hálás vagyok Önnek, hogy bemutatta nekem tegnapi látogatómat. Eddig hajlamos voltam azt gondolni, hogy a szürrealisták, akik úgy látszik, a védőszentjüknek tekintenek, abszolút bolondok. Az ártatlan, fanatikus tekintetű ifjú spanyol, aki tagadhatatlan technikai tudással rendelkezik, e véleményem feladására késztetett. Roppant érdekes volna persze kianalizálni egy ilyen kép készítésének a folyamatát….Soha nem láttam még tökéletesebb spanyolt. Micsoda fanatikus!”


A belső bizonyosság és a boldogság viszonyáról – Csontváry szavaival

Csontváry Kosztka Tivadar Önéletrajzából:

Csontvary_onarckep„Hajnalban nap-nap után a lángoló Kárpátokat figyelem s egy délután csendesen bubiskoló tinós szekeren megakadt a szemem. Egy kifejezhetetlen mozdulat kezembe adja a rajzónt s egy vénypapírra kezdtem rajzolni a motívumot.

A principálisom nesztelenül hátul sompolyog,  a rajz elkészültével a vállamra ütött. ‘ Mit csinál: hisz maga festőnek született.’ Meglepődve álltunk, egymásra néztünk s csak ekkor tudtam és eszméltem, amikor magam is az eredményt láttam, hogy valami különös eset történt, amely kifejezhetetlen boldog érzésben nyilvánult meg. A rajzot oldalzsebbe tettem s e perctől fogva a világ legboldogabb embere lettem…”

A festő önarcképe – 1900 körül

 


 

 

Vélemény, hozzászólás?