„A szimbolikus gondlkodás nem csak a gyermekek, a költők vagy az elmebetegek kizárólagos felségterülete: az ember legalapvetőbb sajátja, korábbi, mint a nyelv és a következtető gondolkodás. A szimbólum a valóság legmélyebb rétegeit tárja fel, amelyek a egismerés bármely más eszközének ellenállnak. A képek, a szimbólumok, a mítoszok a pszichének nem holmi fölösleges teremtményei; szükségletet elégítenek ki és funkciót töltenek be: a létezés legtitkosabb módozatait fedik fel…

Ha az ember kiszabadul történelmiségéből, nem feltétlenül mond le az emberi lét minőségéről, s nem süllyed bele valamiféle ‘állatiasságba’; inkább rátalál az ‘elveszett aradicsom’ titkos nyelvére és néha még magát a paradicsomi állapotot is képes átélni. Az álmokban, az álmodozásokban rejlő nosztalgia, vágy, lekesedés stb. képei olyan erők, amelyek a történelmileg meghatározott emberi lényt saját ‘történelmi pillanatába’ zárt világánál százszorta gazdagabb szellemi világba röpítik át. „

fotó: Gyimóthy Gábor