Szeretném megosztani Veletek művészetterápia témában írt könyvem elérhetőségét.

ALKOTÁS ÉS TERÁPIA
Bepillantás a művészetterápia világába

A szerző évekkel ezelőtt odaadóan vett részt azon a művészetterápiás képzésen, amit a pécsi egyetemen folytatunk. Jómagam akkor a képzés vezetője voltam, elsősorban a művészettörténeti norma, illetve a kifejezés formai és tartalmi „letérései” voltak akkor vizsgálataink középpontjában. Így foglalkoztunk egy fél éven át Csontváry művészetével is. Szellemi törekvéseink egyik maximája volt, hogy hallgatóink alkalmassá váljanak a művészetterápiás tevékenység gyakorlására a hazánkban létező ellátási modellek keretei között. Ma is előszeretettel gondolunk a primer prevencióra, ahol hallgatóink készségeiket az egyéni kreativitás felismerésére és fejlesztésére fordíthatják. A hazai mentálhigiénés mutatók riasztó adatai alapján nyilvánvaló, hogy szinte az utolsó pillanat utáninak látszik az a törekvés, mely a – többnyire – fiatalok élethelyzetére érzékeny, annak pszichopedagógiai befolyásolását és kezelését célzó módszereket kívánja kiépíteni és fejleszteni.

Gyimóthy Gábor könyvének tanúsága szerint – a művészetterápia sajátos követelményeit megértve, a művészetterápia történetének és elméletének megismerése után – a mélyebb ismerethez vezető módszerek, analitikus eszközök, professzionális terápiás tudásának birtokában látott felismeréseinek megfogalmazásához. Ami különösen érdekes a könyvben – és sejtelmesen átitatja a gondolatok egymásra épített szerkezetét -, az a sajátossága, hogy a képzőművészet-terápia elméleti hátterét, a pszichoanalitikus, másrészt humanisztikus pszichológiai elméleteket folyvást jelenvalónak érezzük benne. A szerző nem mondja ezt így ki, de éppen a humanisztikus elméletek közös sajátossága a terápiás térben, hogy az alkotást antropológiai szinten értelmezi. Mert éppen a pszichoanalitikus, dinamikus pszichológiai és szelfpszichológiai elméletek közös jellemzője, hogy a terápiás térben létrejött műalkotás lényegének a személyiség rejtett, tudattalan, közvetett formákban reprezentált kifejeződését tekintik. Áttetszően érintkezésben van a könyv probléma- és gondolatvilága a korszerű művészetterápiás elméletekkel a hagyományos, tartalomcentrikus szublimációtól az „újabb” formába öntésére összpontosító self-pszichológiai elméletekig. A rajzzal sajnálatosan kevéssé élő, rajzot sajnálatosan egyre kevesebbszer használó ember viszonyulásaiból kiinduló művészetterapeutaként fogalmazza meg mondanivalóját. Forrásai döntően saját élmény-világából származnak. Itt vannak azonban a szigorú szakma mellett az élet színes pillanatai is, a velünk született erőforrások, amelyek speciális eszközökkel „hadra” foghatók, és amelyeket az egészségmegőrzés érdekében mozgósítanunk kell. Kísérletet tesz arra is, hogy a gazdag magyar művészetterápiás hagyományt is igénybe vegye, hogy bizonyítsa: a kreatív alkotó munka beilleszthető az egészségügyi, pszichiátriai ellátó rendszerbe éppen úgy, mint a pedagógiai, fejlesztő tevékenységbe. A könyvben egymásra rétegződő kis fejezetek izgalmasan más és más aspektusait nyitják meg az alkotó, kreatív terápiás programoknak. Kitetszik az a szándéka, hogy az archaikus közösségi létezési és alkotási folyama-tok segítségével újra lehessen gondolni-teremteni a konstruktív önerőt, a közösség én- és kreativitásformáló „tehetségét” kihasználva az odafordulást, figyelmet, kitartást, hasznosságot és személyességet. Érezhetően az önmegvalósítás, az önfejlesztés, az optimális stimuláció egyéni lehetőségei és ennek „szakmához, médiumhoz” kötöttsége izgatja munkája során. Módszere a másokra figyelés, a saját élmény, a közösségelfogadás tanulható voltát is érzékelteti, azt a törekvését, hogy mindenben a gyógyuló személy saját hasznossága, alkotásba vetett hite legyen az elsődleges.

Aknai Tamás

Animula Kiadó: